Bonjour! :3

Ím, itt a folytatás, amiről nem tudok túlságosan sokat mondani. Remélem tetszeni fog. ^^

6. fejezet: Most már talán együtt

Betaszítottam az ajtót, hogy be tudjon vinni, majd elindultunk a lift felé. Többször megpróbálta száját az enyémhez nyomni, de én vigyorogva elhúztam a fejem valami olyat motyogva, hogy „ne itt…” Bár a liftre kellett pár percet várnunk, mert a másodikról indult és valamelyik kölyök elkezdett szórakozni azzal, hogy visszahívja, mire leér, Bobby nem szándékozott letenni, pedig megnyugtattam, hogy az én lábaim is bírják a terhelést. Lassan kinyílt a felvonó ajtaja, mi pedig beszálltunk.

-          Jól van, most már letehetsz… - mondtam mosolyogva.

-          Nem akarlak többé elengedni! –nyomta orrát az enyémhez.

-          Csak tegyél le…

-          Jól van. –sóhajtott, majd óvatosan lerakott.

Amíg én arra vártam, hogy a lift felérjen az elsőre, ő hátulról átölelte a derekam és fejét a vállamra hajtotta. Félresöpört pár vizes és összetapadt tincset az útból, hogy lássa az arcom, én pedig mosolyogva fürkésztem őt. Kinyílt az ajtó, de mi majdnem visszatértünk a földszintre, mert annyira elmerültünk egymás szemében, hogy szinte el is felejtettünk kiszállni. Végül akkor húztam ki magam után, mikor már félig csukódott az ajtó. Nevetve indultunk a szobám felé, ő pedig ujjait az enyémek közé fűzte. A kezem immáron nem csak vizes volt, hanem hideg is, de nem zavart különösebben.

Mikor elértük a végállomást, Bobby megfogta a másik kezem is, hogy ne tudjam kinyitni az ajtót, én pedig kérdőn néztem rá. Bár azt mondtam, hogy nem zavar a víz, a testemre tapadó ruhám igen.

-          Ne menj még! –suttogta egészen közel hozzám. –Olyan jó veled…

-          Veled is, de át kell öltöznöm, és neked is. Ha gondolod, átjöhetsz, ha végeztél…

-          Az a baj, hogy én kettesben akarok lenni veled… és John tuti, bent van. Az meg úgy nem az igazi. –húzta el a száját. –Na… csak még egy kicsit!

-          Jól van, csak ne nyavalyogj! –vigyorogtam, mire ő is elmosolyodott.

-          Győztem! –suttogta, most már csak milliméternyi távolságra tőlem.

-          Valami olyasmi.

Ugyanolyan óvatosan csókolt meg, mint kint, csak talán valamivel bátrabban. Ösztönözte a tudat, hogy semmit sem árthat ezzel. Engem is valami ilyesmi hajtott, azonban az agyam hátsó szegletében ott villogott a „Kitty most valahol miattad bőg!” tábla, ami egy kicsit elvette a kedvem, de azért annyira nem, hogy ne folytassam. Átölelte a derekam, én pedig megtámasztottam magam a mellkasánál fogva. A hideg lekúszott a gyomromba, ahol a feltörő pillangók szertefoszlatták.

-          Most már tényleg mennem kell… - szólaltam meg pár perc után, miközben kilélegeztem a hideget, ami Bobbynak meg sem kottyant, nekem azonban sok volt egyszerre.

-          Jól van… de ugye később találkozunk?

-          Feltétlen! –mosolyodtam el, mire egy puszit nyomott a homlokomra.

-          Mikor érsz rá?

-          Tanulnom kell… viszont ez tőled is függ. Neked is biztos rengeteg dolgod van.

-          Minden ráér, ha rólad van szó.

-          Most jön az, hogy elolvadok attól, hogy milyen aranyos vagy? –billentettem félre a fejem mosolyogva, mire elnevette magát.

-          Lehet. Most jön az a rész, hogy mielőtt eltűnsz a könyveidben, adok még egy búcsúcsókot?

-          Lehet. –haraptam az ajkamba vigyorogva.

-          Hát akkor… - majd mosolyogva egy rövid csókot nyomott a számra. –Biztos ezt akarod?

-          Biztos.

-          Rendben. Akkor, majd találkozunk… mondjuk vacsinál?

-          Tökéletes. –bólintottam.

-          Utána megnézünk egy filmet?

-          Meg.

-          Szia. –mosolygott rám.

-          Szia, Bobby.

-          Szia…

-          Öhm… Bobby, elengedsz?

-          Nem. –mondta vigyorogva, mire elnevettem magam és kibújtam a karjaiból.

Még egy utolsót pillantottam rá, majd eltűntem a szobában. Tiszta idiótának éreztem magam és vigyorogva döntöttem hátamat az ajtónak. Mélyet sóhajtottam, és még mindig furcsálltam a hideg számat, ami az óta sem melegedett fel teljesen. Már úgy éreztem, hogy nem is olyan rossz nap ez, amikor John köhögése térített vissza a valóságba.

-          Úgy nézel ki, mint egy ázott kutya. –jegyezte meg köszönésképp.

-          Most ugyanolyan gáz a hajam, mint neked alapból.

-          Haha… mi a francért smárolsz az esőben, ha tudod, hogy tiszta víz leszel?

-          Mert tök romantikus… - mondtam, ami először eszembe jutott… és csak aztán gondolkoztam el azon, hogy tényleg így van-e.

-          Ja, romantikus, ha halálra fagysz és tüdőgyulladást kapsz.

-          Te ezt nem érted, mert annyi érzelem van benned, mint egy botban. –sétáltam a szekrényemhez, hogy száraz ruhát vegyek elő.

-          De én legalább nem leszek beteg.

-          Mert senki nem vállalja be, hogy veled csókolózzon. –jegyeztem meg gúnyosan, mire egy gyilkos pillantást vetett rám… majd megváltozott az a pillantás.

Ugyanis időközben lehámoztam magamról a testemre tapadt vizes ruhákat és ledobtam őket a földre. Fehérneműben álltam előtte és dideregtem, miközben a törölközőm, keresgéltem. Aztán eszembe jutott, hogy előző este kiraktam az ablakba száradni, szóval ész nélkül rohantam át a szobán, az immár nálam is vizesebb törölközőmhöz. Keserű tekintettel néztem a kezemben lévő szánalmas törlőeszközt, ami használhatatlan volt. Aztán, mint minden normális lány, én is a földhöz vágtam a holmit és ismét a szerkényemhez trappoltam. Időközben Pyro olyan terepszemlét tartott, hogy egy katona is megirigyelhette volna precizitását. Felrángattam magamra a fekete farmerom, ami elég nehezen akart feljönni a vizes combomra, de azért felszenvedtem a testemre.

Egy lazább pólót aggattam magamra, ami nem tapadt, így hagyva teret nekem, majd ledobtam magam az ágyamra és felkötöttem a hajam. Elővettem a laptopom, majd miután bekapcsoltam, nekikezdtem tanulni. John még mindig engem bámult, de túlságosan lekötött a matek, hogy vele foglalkozzak. Épp végeztem mindennel, amikor megcsörrent a skype, és anyám képe jelent meg a képernyőn.

-          Most fogd be egy kicsit! –vetettem oda Johnnak, aki valószínűleg csendben maradt volna, ha nem kérem meg.

-          He?

-          Sziasztok! –intettem mosolyogva a kamerába, ahonnan anyuék intettek vissza.

-          Szia, kicsim! Jól vagy?

-          Igen, persze.

-          Milyen a suli?

-          Fantasztikus! –mosolyogtam, ekkor azonban Pyro ült mögém, így ő is látszott a kamerában. –Menj már innen! –morogtam.

-          Hát ez a fiatalember meg kicsoda?

-          Senki, csak a szobatársam…

-          Jó napot! –vigyorgott Pyro, aki lefogta a kezeimet hátul. –John vagyok, örvendek! Én vagyok a lányuk párja.

-          A mije? –kerekedett ki mind a két szülőm szeme.

-          Semmim! Mi vagyunk a balhés páros, mert mindig szivatjuk egymást! –szóltam közbe gyorsan. –Tudjátok, mindig viccelődünk egymással… nehogy azt higgyétek, hogy a fiúm!

-          Letagadnál a szüleid előtt?

-          Ha a fiúm lennél, biztos… de szerencsére még csak közeli kapcsolatban sem állunk egymással. Csak haverok vagyunk!

-          Érdekes barátaid vannak. –jegyezte meg apu.

-          Ha te azt tudnád! –sóhajtottam és diadalittasan kiáltottam fel, ugyanis sikerült lelöknöm Johnt az ágyamról. –Minden oké?

-          Asszem, eltört vagy két bordám! –nyöszörgött.

-          Akkor megmaradsz, nincs baj! –fordultam a szüleim felé. –Nálatok minden rendben? Jól vagytok?

-          Igen. Nem akarunk zavarni, csak gondoltuk, beszélünk veled.

-          Épp befejeztem a tanulást és… hé, ne… Pyro! Neeee… - sikítottam fel, ugyanis Pyro rám vetődött, hogy visszaadja az előzőt. –Megfulladok te szerencsétlen! –visítottam.

-          Nagyon örülök, hogy találkoztunk, Mr. és Mrs. Darknight! –mosolygott angyalian tűzgyerek. –Igazán bírom a lányukat… kicsit mondjuk béna, meg idegesítő, de ettől függetlenül király.

-          Nem kapok levegőt! –kapálóztam. –Szállj már le rólam, te tank! Nem hallod? –ütöttem ököllel a combját, ő meg csak vigyorgott.

Bár nem láttam a szüleim arcát, de úgy éreztem halálra válnak az abszurd jelent láttán. John továbbra is rajtam ült és akkor sem szállt le rólam, mikor már azzal fenyegettem, hogy beleszúrok egy pengét. Anyáék bár nem hallottam a kiabálásomtól, elköszöntek és inkább kiléptek, nyugtázva, hogy a lányuknak van egy barátja, aki imád vele hülyülni. Én meg még egy utolsót penderítettem Pyron, aki legurult rólam és vigyorogva terült el az ágyamon.

-          Te vadbarom! –kezdtem fenyegetőn. –Te komplett idióta vagy! Hülye, barom állat!

És minden szó között egy-egy ütéssel támogattam a szavaimat. Végül elpakoltam a könyveimet, majd a laptopomat is és elindultam az ajtó felé, hogy lemenjek vacsorázni. John ott lépdelt a nyomomban vigyorogva, mint egy tejbetök, én meg próbáltam nem lecsapni. Épp becsukódott volna a lift ajtaja, mikor Kitty pattant be az utolsó pillanatban. Egyre komolyabb lett az arcom és úgy éreztem, hogy egy szemét dög vagyok, ahogy Kitty kisírt szemeit néztem. Ő úgy nézett rám, mintha minimum értem hagyta volna el a pasija… és a helyzet, hasonló volt, csak Bobby egy szabad ember volt, aki felett nem rendelkezhetett.

-          Öhm… Kitty… - szólaltam meg hosszú hallgatás után. –Én nem akartam, hogy…

-          Mit? –fordult felém dühösen. –Hogy beléd szeressen? Hogy ne engem szeressen? Te egy új lány vagy, aki most érkezett… kék a hajad… feketékben jársz és nagy a szád! Fogalmam sincs, hogy Bobby mit eszik rajtad!

-          Nyugodj le! Még a végén felmegy a vérnyomásod! –néztem rá higgadtan. –Kitty, nagy a szám, kék a hajam és feketében járok… és akkor mi van? Észre sem vetted, hogy Bobby szemében csak egy barát vagy… szeret téged, de…

-          De nem úgy, mint téged! Mert beléd szerelmes, holott semmi normális nincsen rajtad! Imádnivalónak tart és viccesnek… holott szerintem nem vagy az!

-          Kösz! –nevettem fel kínosan. –Kitty nem tehetek arról, hogy az tetszik neki, aki én vagyok. Fogd fel, hogy attól, hogy durcizol, nem lesz semmi másabb.

Ekkor kinyílt a lift, ő pedig puffogva eltűnt a folyosón. Sóhajtva indultam meg a vigyorgó Pyroval, aki élvezte a jelenetet. Bent viszonylag kevesen voltak, elég hamar érkeztünk. Bobby szemlátomást egyedül ült, azonban csatlakozott hozzá Kitty, aki kérdésekkel bombázta. „Ó, egek… ez a hiszti olyan felesleges” gondoltam és leültem az ikrek mellé. Bobby pár perc múlva vett észre és bár Kitty folyamatosan neki magyarázott, ő mosolyogva integetett nekem, én meg vissza.

Mivel az ikrek meg nekem magyaráztak valamiről, ezért csak néha pillantottunk egymásra, de ilyenkor összemosolyogtunk. Pyro kérdőn nézett hol rám, hol Bobbyra. Pont akkor tettem bele a tányérjaimat a mosogatóba, amikor Bobby is megindult, így kezünk összeért egy pillanatra, én pedig lehajtott fejjel mosolyogva indultam meg kifelé. Alig léptem párat a folyosón, utolért és hirtelen elkapta a derekam, magához ölelt és pörögni kezdett.

Nevetve engedtem, hogy magával rángasson, majd végül állát a fejem búbjára rakta és szorosan magához ölelt.

-          Sziia… - köszönt boldogan.

-          Szia, Bobby.

-          Most már veled lehetek a nélkül, hogy lefoglalná más a gondolataidat?

-          Igen, azt hiszem.

-          Akkor gyere! –azzal felkapott a karjaiba és megindult a lift felé, én meg mosolyogva ráztam a fejem.

A liftben sem volt hajlandó letenni, de mivel senki sem volt velünk a kis felvonóban, így épp elfértünk. Az elsőn kiszállva megindultunk a szobája felé, ahol senki sem volt, pedig neki is volt szobatársa. Több DVD is elő volt készítve, és hozzott üdítőt meg chipset is. Közben leült az ágyra, engem pedig az ölébe tett. Hozzám hajolt és kellőképp elterelte a gondolataimat, pár percre mindenről.

-          Még mindig nem tudom elhinni, hogy az enyém vagy. –suttogta a lélegzetvételnyi szünetben, majd egy következő csók után folytatta. –Álmodtam már, hogy megtörténik, de… ez az álomnál ezerszer jobb. Sőt, össze sem hasonlítható.

Ismét eltöltöttünk pár kellemes percet, majd végül bekapcsoltuk a Feláldozhatókat. Lábaimat magam mellé húzva ültem mellette az ágyon, a mellkasához bújva, ő pedig átölelte a derekam. Igaz, hogy az egyik kedvencem volt, még sem tudott teljesen lekötni a film… főleg az járt az eszemben, amit Kitty mondott. Bobbynak nem kellett sok idő, hogy észrevegye, valami elvonja a figyelmemet, és csak meredek magam elé.

-          Mi a baj? –kérdezte suttogva, mire felnéztem rá.

-          Beszéltem Kittyvel…

-          Igen, tudom. Említette, de…

-          Lehet, hogy igaza van. Csak egy kék hajú, nagyszájú lány vagyok…

-          Hé! Ne mondd ezt! –simogatta meg az arcom, miközben homlokát az enyémnek döntötte. –Te egy igazán kedves lány vagy, akinek különleges tulajdonságai vannak, és extrém külsővel rendelkezik, de pont ettől vagy más. Imádom a humorod… és, hogy nem erőltetsz semmit, ami néha gáz, mert szó nélkül hagyod, hogy Kitty elrángasson magával. –jegyezte meg, mire elnevettem magam.

-          Most már nem hagyom.

-          Ne is! Hidd el, csak csalódott, amiért nem kaphatja meg, amit szeretne. Egy idő után bele fog törődni. Na… Angel…

Felnéztem rá, mire magához ölelt, én pedig arcom a pulcsijába fúrtam. Olyan jó illata volt, hogy mélyen belélegeztem és el sem akartam engedni…